KünstlerInnen: Alexandros Georgiou and Jennifer Nelson, in collaboration with ITYS, Institute for Contemporary Art and Thought, Athens and Konate Mamadou and Theophile Yerbanga,
Photo: Paul Zografakis
Abgebildetes Werk: „January 12, 2008 – An Attempt”, 2008
Texte von R M Syllantavou (Doctor at Hellenic Center for Diseases Control & Prevention; Member of Medicines du Monde; for the last seven years, and in collaboration with Filippos Olymbitis, she has been been working as a volunteer on the island of Leros, Athens)
[DE] [EN] [TR] [HR] [SI] [HU] [CZ] [GR] [FR] [AL]
Egy csoportnyi különböző nemzetiségű ember megpróbálja együtt jól érezni magát. Nem könnyű. Athénban nincs az ilyesminek hagyománya. Az Africana Pubban találkozunk, hogy táncoljunk és igyuk egyet együtt. Görögök és más európaiak, afrikaiak Burkina Fasóból, Elefántcsontpartról és Nigériából – mind athéni lakosok –, ügyetlenek vagyunk együtt. Nem tudjuk a módját. Van, aki angolul beszél, mások franciául, megint mások görögül. Fehérek és feketék kis külön csoportokba szorulunk. Csak a zene és némi jószándék segít, hogy félénken táncolni kezdjünk. Nem ismerjük egymás társasági szokásait. Náluk is ugyanúgy működne az udvarlás, a szex és a barátság? A világért se akarnánk félreértéseket. De az este valahogy mégis beindul. Mind mosolygunk. Próbálkozunk. És valahogy, a találka kínos művisége ellenére, jól érezzük magunkat. Örülünk, hogy eljöttünk. És ez a kis, félénk lépés – tele erőlködéssel és szeretettel –a kezdethez elég. Ez volt az első kísérletünk.
Jennifer Nelson
Húsz éves vagy? Vagy ötven? Esetleg hetven?
Bármennyi idős vagy is, legalább egyszer az életben ‘utaznod’ kellene egy órát az első bevándorló befogadó állomásig, és vissza, haza, még egyet. Annak, aki úgy dönt, hogy a saját szemével, és nem a tévén át akarja látni a bevándorlók életét, összevetni a saját kényelmes karosszékével és a teli lábassal a konyhában, semmi nehézséget nem okoz majd megérteni, mit is jelent korunkban a VÁNDORLÁS.
A bevándorlók ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, fizikai és érzelmi szükségletekkel, akik ÚJ ÉLETET akarnak kezdeni – ahogy számos görög tette a múltban, mikor Németországba, Belgiumba, Szaúd-Arábiába, Egyiptomba, Amerikába és Ausztráliába emigrált. Régebben a bevándorlókat szigorúan ellenőrizte a vendéglátó ország, amely mint vendégmunkásokat illetve adófizetőket ‘üdvözölte’ őket. MA a bevándorlót csak tessék-lássék, hézagosan ellenőrzi az állam. Érkezésekor ‘illegálisnak’ mondják, mert az ő és a hozzá hasonlók hordái titokban, ÉHSÉGTŐL és nem szegénységtől, POLITIKAI KONFLIKTUSOKTÓL űzve lépnek az országba.
Az egész elmélet gyorsan átfut az agyamon; utána már emlékszem…
Anya és fia Lérosz szigetén, Farmkonissiben értek partot egyik reggel, vacogva, egy órányi úszás után. A rabszolga-kereskedő, nehogy elkapják, pisztollyal kényszerítette őket a fagyos vízbe. Most, kommunikációra képtelen idegenként valami munkát remél, tíz éves kisfia pedig írni tanul. „Itt szeretnék maradni Görögországban – többet nem szeretnék utazni” – körülbelül így fordítják le lágy szavait.
Lainát megerőszakolták Szomáliában. Összeszedte a maradék erejét, arról álmodozott, hogy elindul az ismeretlenbe. Ki tudja, miféle sors vár rá az idegen országban? Mi, felnőttek, látjuk, milyen veszélyek leselkednek rá, és gondolnunk kellene a saját felelősségünkkel: „emberkereskedelem esetén a kliens is felelős”.
Samir szemei ragyognak a szabadság szédületétől. Egy darab kenyérrel beéri most, hogy megmenekült a börtöntől és az öldökléstől, egy brutális rendszer rámérte mindennapos megszégyenüléstől Afganisztán kopár hegyei közt.
Ők szerencsésebbek voltak, mint Hasszán, a húsz év körüli srác, aki a zord Égei tengerben veszett oda. Útitársa, Szemil így emlékezik a történtekre: „Még sötét volt, mikor a vízbe estünk, koromsötét éjszaka; mezítláb úsztunk, és csak néhányunkon volt mentőmellény; ki jobbra ment, ki balra… úgy egy óra múlva a szerencsésebbje partot ért. Hasszán nem volt köztük…”
Az élet nem csak az anyagi javakról szól… Ha ’civilizáltak’ akarunk lenni, ahhoz tudatosság és tettek kellenek. Adj két órát az életedből, hogy a saját szemeddel lásd, miféle civilizációt építünk!
R M Syllantavou